Miként foszt meg az állam szinte észrevétlenül a már korábban általa elismert és megszerzett jogainktól!Ismét egy nagyon jó példáját szeretném most bemutatni azoknak, akik fogékonyak rá, akik megértik, miként válunk jogfosztottá, másképpen kifejezve, milyen módszerekkel degradál a hatalom.Számomra is lassan elérkezett a taxivezet?i-engedély cseréjének az ideje, amit a határid? lejárta el?tti napon, sejtelmes okokból kifolyólag egy nagyon gyors akcióval meg is hosszabbítottak. (
A magyarázat az volt rögtön, jött is hamar.)
A közhatalom által elrendelve a hangzatos tisztulási folyamat részeként sokakkal együttesen egy kötelez? jelleg? továbbképz? tanfolyamon vettem részt és annak ellenére egy visszamin?sítésért ültem végig az általuk szakmai szempontból oly pozitívnak beállított szaktanfolyamot.
Önmagában a nevében is benne van az, hogy TOVÁBBKÉPZ? a tanfolyam, ami az elvégzése után a valóságban egy aránytalan visszamin?sítést jelent, tehát tovább képeztek Budapest és Pest Megye (a helyi megye) területére, amely taxi gépkocsivezet?i tevékenységet ez idáig a megel?z? 25 év alatt az egész ország területére kiterjed? érvényességgel végezhettem.
Azoknak a taxi gépkocsivezet?knek, akik már korábban rendelkeztek az MT rendelet 1. számú melléklet A. rész I. pont 1/a) által kiadott taxi vezetésére feljogosító országos taxi-vezet?i igazolvánnyal, annak a hatályos rendelet egy továbbképzésen való részvételt ír el?, amelynek nem vizsga tárgya a helyismeret, hanem kizárólag a hatályos országos szint? rendeletekb?l kell felújító vizsgát tenni, ami minden megyében ugyanaz. Tehát bárhol is végezzük el ezt a képzést az ország egész területén, ugyanazon tananyagból kerül ki az oktatás, illetve a vizsga is, csupán azoknak, akik nem rendelkeztek (az újaknak) a régi országos területi engedéllyel, annak határoznak meg megyei jogú városban helyismereti vizsgát az alapképzés címén.
Mivel láthatóan nem voltak képesek megoldani ennek a pontos jogi átmenetét, ezért a legegyszer?bb módszert választották, egyszer?en elvették azt, ami már megszerzett jogként megilletett minket. Most következzen a lényeg, ha egy más megyébe is (költözés, nyaraló, stb.) szeretnénk taxi gépkocsit vezetni, ez esetben egy teljes tanfolyamot el kell újra végezni, de csak továbbképzés címén, mivel a 176/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet „
11. § (1) Nem kell alapképesítési szaktanfolyamon részt vennie és alapképesítési vizsgát tennie annak, aki b) a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járm?vek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet [a továbbiakban: 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet] 1. számú melléklet A. rész I. pont 1/a) alpontjában foglalt vizsgakötelezettséget teljesítette, és err?l igazolása van.” A továbbképzés, viszont nem tartalmaz helyismereti vizsgát, ennek ellenére a kialakult joggyakorlat alapján szintén el?írják ugyanazt a tanfolyamot egy más megyében is, amit egyszer vagy akár kétszer is elvégezhet(t)ünk és még id?beli érvényességgel bír.
A fentebb hivatkozott hatályos rendelet: „
4. § (11) A személytaxi-szolgáltatásra kiadott tevékenységi engedélyben meghatározott m?ködési terület a vállalkozás kérelmére több megye területére is kiterjedhet, vagy utólag kiterjesztésre kerülhet.” értelmében, viszont egy tevékenységi engedély birtokában több megyei területen is kiterjesztést kérelmezhetünk, mindezt úgy, hogy a jelenleg kialakult joggyakorlat alapján, a taxi személyes vezetése érdekében, minden egyes megyében elvégezzük ugyanazt a tanfolyamot. (Hatalmas tapsot nekik!
)
E tekintetben érezhet?en még a saját rendeletük is zavart kelt, mivel határozottan külön kezeli a továbbképzést az alapképzést?l, amely az el?z?höz csak id?beli korlátot rendel a területi korlát említése nélkül. Majd a vizsgáztatáskor vagy az azt követ? igazolás kiadásakor egyszer?en egybe mossák az egészet.
„11. § (4) Továbbképzési szaktanfolyami képesítést kell megszereznie annak a személygépkocsi vezet?nek, akinek az (1) bekezdésben meghatározott alapképesítése érvényességi id?tartama lejárt, továbbá azoknak, akik az (1) bekezdés szerint alapképesítés megszerzésére nem kötelezettek.
(5) A továbbképzési szaktanfolyami képesítés megszerzéséhez a személygépkocsi vezet?jének szaktanfolyamon kell részt vennie, és vizsgát kell tennie. Az ez alapján kiállított vizsgaigazolás öt évig érvényes. Ezt követ?en a személygépkocsi vezet?jének ötévente továbbképzésen kell részt vennie, és vizsgát kell tennie.”Összegezve: Korlátozták a taxi vezet?i jogosultságunk id?beli hatályát 5 évre, majd ezzel egyidej?leg bújtatva, jelent?s mértékben lefokozták a taxi-vezet?i képesítésünk területi hatályát.
Ezt valljuk meg nemes egyszer?séggel, hogy ez nem továbbképzés, [dot]hanem szívatás fels?fokon.[/dot]Megint el (akarták hitetni) hitették velünk, hogy kapunk valamit, kapunk egy olyan gesztust, ami megillet már minket „régi motorosokat”, amit talán kiérdemeltünk a gyakorlatban a megszerzett tapasztaltok alapján, az újabb generációval szemben, de sajnos úgy, mint miden más csupán a felszínen lebegve, ez is csak egy gyorsan oszló füstfelh? volt.
Mindazon által túl, hogy szinte már-már immunissá váltam a hatalom ilyen és hasonló jelleg? sorozatos jogfosztásaival szemben, annak ellenére most eléggé cinikusnak tartom ezt az alattomos megvezetést, és olykor még-még felhorkanok emiatt.
Az önmaguk által jogalkotóként alkotott rendelet elismeri a korábbi vizsgával megszerzett jogot, de a jogalkalmazás során már a csorbított jogot juttatja érvényre,
amelyre a pénz kihúzáson kívül más logikus magyarázat nincs, mindezt úgy, hogy a jogalkotás és a jogalkalmazás „
sikeresen” egy kézbe került. (NFM)
Most forintosítsunk egy kicsit, ha elméletileg, de a gyakorlatban a most az egy-két tollvonással ellopott, a már korábban szerzett jogainkat szeretnénk újra visszaszerezni (pl. 15 évre), ez esetben jelen árfolyamon (19x30000)x3 + (57x1120) =1774840 Ft-ra lenne hozzá szükségünk, nem beszélve az anyagiakban kifejezhetetlen adminisztratív terhekr?l.
Nos, …lehet gondolkodni és ismét nyelni egyet!